Cservenák Anna bronzérmes a felnőtt OB-n!
2018. 03. 26. (hétfő)
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola
cselgáncsozója, Cservenák Anna sikert sikerre halmozott a tavalyi évben, mivel mind
a junior- mind az U23-as korosztályban magyar bajnoki címet szerzett, míg a felnőttek
mezőnyében egészen az ezüstéremig jutott. Örömteli, hogy a hétvégi kecskeméti
OB-n újra dobogóra állhatott, hiszen a 63 kilósok mezőnyében a harmadik helyen
végzett.
A verseny után Nagy István, a
DSC-SI szakosztályvezetője elmondta:
,,Nagyon meg vagyok elégedve Anna
teljesítményével, idén ugyanis jóval erősebb volt a mezőny, mint tavaly. Annak tudatában
még szebben csillog a bronzérem, hogy nagyon nehéz ágra került, és csak a
későbbi győztes, egyértelmű favorit, a világbajnoki harmadik Kerekes Hedvig
tudta legyőzni.”-fogalmazott az Eb bronzérmes edző.