A DSI cselgáncs szakosztálya 1975-ben alakult. Két év elteltével már nyolcvanegy igazolt versenyzővel dolgozhattak az edzők. Hamarosan sikerült a Mikes Kelemen utcai Dózsa-edzőcsarnokba beköltözni (ma Rendőrségi Kiképzőközpont), ahol a rendőrség támogatta a központi edzéseket.


Itt kezdte pályafutását a debreceni dzsúdóélet legeredményesebb versenyzője, Csősz Imre, aki olimpiai és világbajnoki bronzérmet, Európa-bajnoki aranyérmet is nyert a későbbiek folyamán. A dicső elődök közül feltétlenül meg kell említeni továbbá Tar Mihály és Lámfalussy Anna nevét, akik a junior Európa-bajnokságon szereztek egy-egy bronzérmet.


2005. október 22-én a Főnix Csarnokban rendezték meg a Férfi és Női Cselgáncs Csapat Európa-bajnokságot, amelyen a magyar férfi válogatott - a sportág történetében először - ezüstérmet szerzett. A csapat tagjaként dobogóra álhatott sportiskolánk egykori kiválósága, Madarász Attila is.


2006-ban a Dominikán megrendezett Junior Világbajnokságon Madarász Tamás 90 kg-ban V. helyezést ért el. 2009-ben, Kairóban világkupát nyert, majd Tunéziában, szintén világkupán bronzérmes lett. A 2009. október 18-án, Miskolcon megrendezett felnőtt Csapat Európa-bajnokságon (90 kg-ban) a magyar válogatottal aranyérmet szerzett. Tamás részt vett a 2012-es londoni olimpián, ahová korábbi kiváló eredményei elismeréseként szabadkártyával jutott ki, s amelyen végül a 9. helyet szerezte meg.


2006. január 1. óta a Sportiskola cselgáncs szakosztálya is beolvadt a Debreceni Sportcentrumba, áprilisban már új helyen, az Oláh Gábor utcai dzsúdó teremben edzhetnek a sportolók, ami az egyik legszebb és legmodernebb cselgáncsterem az országban. Itt optimális feltételek mellett készülhetnek sportolóink a hazai és külföldi megmérettetésekre.


A cselgáncsot elsősorban nagy mozgásigényű, ügyes, harcias, jó küzdőszellemmel rendelkező gyerekeknek ajánljuk.


Edzéslehetőség

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, cselgáncs terem

Időpont: hétköznapokon 16.00-19.30 (a 6-11 éves korú sportolóknak)