Fedora Sándor ötödik helyen végzett a serdülő reménységek Európa-kupáján
2024. 06. 06. (csütörtök)
A DSI Debrecen judokája közel járt az éremhez.
Tizenöt ország 175 fiatalja lépett tatamira a győri Olimpiai Sportparkban a korosztály számára megrendezett Európa-kupán és technikai szemináriumon. A kétnapos versenyen a lányoknál hét, míg a fiúknál kilenc súlycsoportban küzdöttek meg az érmekért az ifjú cselgáncsozók. Az idén indult sorozat harmadik állomásán Fedora Sándor a 46kg-osok között vitézkedett, hiszen a rögtön két győzelemmel indított. Előbb a szerb Ilija Andelovic, majd az izraeli Adam Nevo ellen is sikerrel hagyta el a tatamit. A folytatásban nem volt szerencséje, hiszen a végső győztes Petar Markovic várt rá, aki most jobbnak bizonyult. Utolsó küzdelmét – az éremért – a győri Takács Csongor ellen sajnos elveszítette, így az előkelő ötödik helyen zárt a 21 induló közül.