Szépen gyűlnek az érmek
2015. 10. 18. (vasárnap)
Cselgáncs
2015-10-18Cselgáncs
2 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola cselgáncs szakosztályának versenyzői október eleje óta a korosztályos Országos Bajnokságokon. Tatán először a 2003-ban született dzsudokák léptek tatamira, ahol a 32kg-os Pusztai Botond jóvoltából egy ezüst került a cívisvárosba. Másnap Budapesten már az U-23-as mezőny mutatta meg tudását, a fővárosban egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel Cservenák Anna és Szutor Beáta, valamint a 90 kilós Görög János.
A 2004-es korosztály nemzeti bajnokságának szintén Tata adott otthont, itt a versenyszezonban eddig remeklő 33kg-os Bodnár Emese, és az 50 kg-ban induló Kondé Levente is az első helyen végzett, míg a 30 kilós Gönczi Dorina nyakába ezüstérmet akasztottak.
Az éremszerzés az elmúlt hétvégén, Cegléden a serdülő ,,B” Országos Bajnokságon is folytatódott, ahol a már említett Pusztai Botond ezüst-, míg a 40 kilós Milánik Tamás bronzérmet szerzett.
Eredmények: 2003-ban születettek Országos Bajnoksága-Tata 32 kg 2. Pusztai Botond 56 kg 5. Völgyi Gréta 60 kg 5. Papp Bálint
U 23 Országos Bajnokság-Budapest 63 kg 3. Cservenák Anna 63 kg 3. Szutor Beáta 90 kg 3. Görög János
2004-ban születettek Országos Bajnoksága-Tata 33 kg 1. Bodnár Emese 50 kg 1. Kondé Levente 30 kg 2. Gönczi Dorina 32 kg 5. Németi Erik 30 kg 5. Göncz Mírtill 38 kg 5. Kriuchkov Iván
Serdülő ,,B” Országos Bajnokság-Cegléd 33 kg 2. Pusztai Botond 40 kg 3. Milánik Tamás 44 kg 7. Balog Péter