Nemzetközi serdülő és ifjúsági versenyen vett részt a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola cselgáncs szakosztálya az elmúlt hétvégén, Pakson. A DSC-SI dzsudokái összességében három érmet szereztek a viadalon. Minden ellenfelét legyőzte, így aranyérmes lett 63 kg-ban Cservenák Anna. Jól szerepeltek „lányaink” 52 kg-ban is. Orosz Blanka második, míg Szutor Beáta harmadik helyezést ért el. Gratulálunk!
Siklóson, egy rangos nemzetközi tornán „dobálták” ellenfeleiket a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola dzsudokái a hétvégén. A Tenkes-kupa elnevezésű viadalon hét ország képviseltette magát, 51 egyesület 378 versenyzője lépett szőnyegre. A DSC-SI cselgáncs szakosztályának tagjai szépen helytálltak a megmérettetésen. Ifjúsági (U18) korosztályban, 63 kilogrammban Cservenák Anna szerzett aranyérmet, míg Orosz Blanka 52 kilogrammban lett bronzérmes. Az U13-asok versenyében, 49 kilogrammban aranyéremnek örülhetett Halász Árpád, U-11-ben, a 33 kilogrammos súlycsoportban pedig Orosz Botond. Utóbbi egyébként az idősebbek korosztályában utasította maga mögé a teljes mezőnyt.Gratulálunk a szép eredményekhez!
Ezüstérmet szerzett a piliscsabai Cselgáncs Junior Országos Bajnokságon a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola dzsudokája, Cservenák Anna. Versenyzőnk a 63 kilogrammosok mezőnyében állhatott fel a dobogó második fokára a hétvégén. Jól szerepeltek a többiek is, hiszen Szutor Beáta 63 kilogrammban, Orosz Blanka 52 kilogrammban, míg Kányási Roland 73 kilogrammban szerzett ötödik helyezést.Gratulálunk!
Nemzetközi edzőtáborban vettek részt a DSC-SI cselgáncs szakosztályának tagjai Salgótarjánban augusztus 4-8. között. A tábort Hajtós Bertalan olimpiai- és világbajnoki ezüst valamint kétszeres Európa-bajnok vezette. A magyar egyesületeken kívül cseh, szlovák és szlovén csapatok sportolói is részt vettek az egy hetes, intenzív felkészülésben.
Zsinórban 17. aranyérmét szerezte meg a hétvégén a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola cselgáncsozója, Orosz Botond. Az U10-es korosztályban versenyző debreceni fiú ezúttal Horvátországban remekelt.
Aranyérmet nyert a Tatán megrendezett cselgáncs Junior Országos Diákolimpiai döntőn a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola kiválósága, Kányási Roland. Versenyzőnk a 73 kilogrammosok között nem talált legyőzőre. Ugyanebben a súlycsoportban egy másik debreceni, Szekeres András is megmérettetett, ő az ötödik helyen zárt. A lányok közül Cservenák Anna bronzérmének örülhetett a debreceni különítmény. Anna a 63 kilogrammosok között állhatott fel a dobogóra.Gratulálunk!
Aranyérmet szerzett a romániai Cupa Nordului elnevezésű, nemzetközi cselgáncsversenyen a DSC-SI dzsudokája, Görög János. A 81 kilogrammban diadalmaskodó Görög hosszú sérülés és rehabilitáció után tért vissza a szőnyegre az elmúlt hétvégén.
9 ország egyesületei vettek részt azon a nemzetközi cselgáncs versenyen, amelyen a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola U-11-es korosztálya a pontverseny alapján a legeredményesebbnek bizonyult. A viadalt a szlovákiai Rimaszombaton rendezték. A DSC-SI cselgáncsozói összesen két arany és három bronzérmet szereztek a megmérettetésen.
Aranyérmet akasztottak Völgyi Gréta nyakába a hétvégi, Domaszéken megrendezett nemzetközi gyerekversenyen, a Tökmag Kupán. A Debreceni Sportcentrum - Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagja két győzelemmel érdemelte ki az első helyezést az U12-es korosztályban, az 50 kilogrammosok súlycsoportjában. Az egy évvel fiatalabbak között is termett babér a debrecenieknek, hiszen Bodnár Emese az U11-es korcsoportban, 30 kilogrammban bronzérmet szerzett. Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!
Két bronzérmet szereztek a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagjai az elmúlt hétvégén megrendezett Budapest Kupa Nemzetközi Cselgáncs Versenyen. A megmérettetés hatalmas mezőnyt vonultatott fel, hiszen több mint 1000 dzsudoka küzdött meg a helyezésekért. A DSC-SI kiválósága, Szutor Beáta 63 kg-ban szerzett bronzérmet az ifjúsági korosztályban. A fiatalabbak között U-11-ben Nagy Milán szintén harmadik helyezett lett, míg Völgyi Gréta 50 kg-ban az 5. helyet csípte el.Gratulálunk!
9 arany, 10 ezüst és 6 bronzérmet szerzett a miskolci Nyuszi Kupán a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola cselgáncs szakosztálya. A cívisvárosi gyerekek közül mindenkit legyőzött, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott Süveges Fanni, Valentin Kriuchkov, Oláh Flóra, Gönczi Mirtill, Bodnár Emese, Both Botond, Völgyi Gréta, Nagy Attila és Gál Attila. Az április 26-i megmérettetésen ukrán, román és magyar egyesületekből összesen 350 induló vett részt.
Szép eredményeket értek el a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagjai az Ifjúsági Diákolimpián, Budapesten. Szutor Beáta 63 kilogrammban bronzérmet szerzett, míg Szilágyi Zsanett ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel 70 kilogrammban a hétvégén. Utóbbi egyébként még serdülőkorú, tehát egy korosztállyal fiatalabbként állt helyt szépen a diákolimpián.Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!