Az első ifjúsági nemzetközi válogatón vett részt a DSC-SI cselgáncs szakosztályának három kiválósága az elmúlt hétvégén. A Zágrábban megrendezett versenyen 29 országból 582 versenyző vett részt, volt olyan súlycsoport ahol csaknem 80 indulót jegyeztek.
Aranyérmet nyert a harmadik hazai válogató versenyen (EBMEX kupa) a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola kiválósága, Nagy Petra. A dzsúdós tehetség 70kg-ban utasította maga mögé a mezőnyt szombaton, Miskolcon. Kányási Roland ugyanitt, a 73kg-os súlycsoportban, Görög János pedig a 81kg-osok versenyében lett bronzérmes. A 81 kg-ban versenyző Szalóki Antal az V. helyen végzett.
Három érmet szereztek a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola fiatal dzsudokái az Ifjúsági Cselgáncs Országos Bajnokságon, Cegléden. A fiúk között, 81kg-ban Görög János szerzett ezüstérmet, míg a lányok 70 kg-os súlycsoportjában Nagy Petra bronzérmes lett.
Regionális dzsúdó-viadalon vettek részt a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagjai szombaton, Budapesten.
Madarász MK- bronzot szerzett Érmekkel és jó helyezésekkel érkeztek haza a DSC-SI cselgáncs szakosztályának sportolói az idei első dzsúdós válogató viadalról.
Harmadik helyet szerzett Madarász Tamás az első hazai felnőtt rangsor versenyen, a hétvégén, Budapesten. A Debreceni Sportcentrum- Sportiskola olimpikon dzsúdósa 90 kg-ban versenyzett s továbbra is teljes erővel készül az áprilisi Európa-bajnokságra. További hír a cselgáncs szakosztályról, hogy január 26-án az ifjúsági korosztályban kezdődik az első hazai válogatóverseny Budapesten, 27-én pedig újra a felnőttek viaskodnak szintén a fővárosban. A szakosztály vezetői az ifjúságiaknál Nagy Petrától, Kányási Rolandtól és Görög Jánostól várnak dobogós helyezéseket. Gratulálunk Tamásnak!
Az elmúlt hétvégén rendezték meg az Ifjúsági „B”, valamint a Diák „C” Országos Cselgáncs Bajnokságot a fővárosban. A Debreceni Sportcentrum- Sportiskola dzsudokái kiválóan szerepeltek a viadalon.
Bronzérmet szerzett a DSC-SI dzsudokája, Orosz Blanka a Cselgáncs Serdülő Magyar Bajnokságon, Siklóson. A sportiskolás tehetség 48 kilogrammban, 2 győzelemmel és 1 vereséggel állhatott a dobogó harmadik fokára az elmúlt vasárnap. Blanka csak a későbbi győztestől kapott ki.
Regionális cselgáncs viadalon vett részt a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola Szakosztályának három sportolója a hétvégén, Miskolcon. A legfiatalabb korosztályoknak megrendezett verseny cívisvárosi aranyat és ezüstöket hozott. Orosz Botond a 2005-ben születettek között öt győzelemmel I. helyezést szerzett, míg Erdei Attila a 2003-as, Nagy Milán pedig a 2004-es születésű fiatalok között állhatott fel a dobogó második fokára.Gratulálunk Raus Tamás és Nagy István tanítványainak!
Ezüstéremmel térhetett haza a Diák "A-B" (2000-2001) Országos Bajnokságról a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola cselgáncs szakosztálya. A második helyezés mellett két ötödik hellyel is gazdagodtak a cívisvárosiak a Győr közeli Ikrényben megrendezett korosztályos viadalon az elmúlt hétvégén.
Egerben, a 13. Tóth Péter Emlékversenyen léptek tatamira a DSC-SI cselgáncsozói szeptember 21-én. A megmérettetésen 5 korosztályban több mint 300 sportoló vett részt.
Cél a 2013-as Európa-bajnokság Az olimpia utáni, egyik legnagyobb kérdésre kapott választ a dzsúdós társadalom csütörtök délután. Madarász Tamás bejelentette: szeretné folytatni pályafutását. Mint ismert, a cselgáncsozó csaknem egy éve felhagyott élsporttal.