Ezüstérmet szerzett a piliscsabai Cselgáncs Junior Országos Bajnokságon a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola dzsudokája, Cservenák Anna. Versenyzőnk a 63 kilogrammosok mezőnyében állhatott fel a dobogó második fokára a hétvégén. Jól szerepeltek a többiek is, hiszen Szutor Beáta 63 kilogrammban, Orosz Blanka 52 kilogrammban, míg Kányási Roland 73 kilogrammban szerzett ötödik helyezést.Gratulálunk!
Nemzetközi edzőtáborban vettek részt a DSC-SI cselgáncs szakosztályának tagjai Salgótarjánban augusztus 4-8. között. A tábort Hajtós Bertalan olimpiai- és világbajnoki ezüst valamint kétszeres Európa-bajnok vezette. A magyar egyesületeken kívül cseh, szlovák és szlovén csapatok sportolói is részt vettek az egy hetes, intenzív felkészülésben.
Zsinórban 17. aranyérmét szerezte meg a hétvégén a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola cselgáncsozója, Orosz Botond. Az U10-es korosztályban versenyző debreceni fiú ezúttal Horvátországban remekelt.
Aranyérmet nyert a Tatán megrendezett cselgáncs Junior Országos Diákolimpiai döntőn a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola kiválósága, Kányási Roland. Versenyzőnk a 73 kilogrammosok között nem talált legyőzőre. Ugyanebben a súlycsoportban egy másik debreceni, Szekeres András is megmérettetett, ő az ötödik helyen zárt. A lányok közül Cservenák Anna bronzérmének örülhetett a debreceni különítmény. Anna a 63 kilogrammosok között állhatott fel a dobogóra.Gratulálunk!
Aranyérmet szerzett a romániai Cupa Nordului elnevezésű, nemzetközi cselgáncsversenyen a DSC-SI dzsudokája, Görög János. A 81 kilogrammban diadalmaskodó Görög hosszú sérülés és rehabilitáció után tért vissza a szőnyegre az elmúlt hétvégén.
9 ország egyesületei vettek részt azon a nemzetközi cselgáncs versenyen, amelyen a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola U-11-es korosztálya a pontverseny alapján a legeredményesebbnek bizonyult. A viadalt a szlovákiai Rimaszombaton rendezték. A DSC-SI cselgáncsozói összesen két arany és három bronzérmet szereztek a megmérettetésen.
Aranyérmet akasztottak Völgyi Gréta nyakába a hétvégi, Domaszéken megrendezett nemzetközi gyerekversenyen, a Tökmag Kupán. A Debreceni Sportcentrum - Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagja két győzelemmel érdemelte ki az első helyezést az U12-es korosztályban, az 50 kilogrammosok súlycsoportjában. Az egy évvel fiatalabbak között is termett babér a debrecenieknek, hiszen Bodnár Emese az U11-es korcsoportban, 30 kilogrammban bronzérmet szerzett. Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!
Két bronzérmet szereztek a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagjai az elmúlt hétvégén megrendezett Budapest Kupa Nemzetközi Cselgáncs Versenyen. A megmérettetés hatalmas mezőnyt vonultatott fel, hiszen több mint 1000 dzsudoka küzdött meg a helyezésekért. A DSC-SI kiválósága, Szutor Beáta 63 kg-ban szerzett bronzérmet az ifjúsági korosztályban. A fiatalabbak között U-11-ben Nagy Milán szintén harmadik helyezett lett, míg Völgyi Gréta 50 kg-ban az 5. helyet csípte el.Gratulálunk!
9 arany, 10 ezüst és 6 bronzérmet szerzett a miskolci Nyuszi Kupán a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola cselgáncs szakosztálya. A cívisvárosi gyerekek közül mindenkit legyőzött, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott Süveges Fanni, Valentin Kriuchkov, Oláh Flóra, Gönczi Mirtill, Bodnár Emese, Both Botond, Völgyi Gréta, Nagy Attila és Gál Attila. Az április 26-i megmérettetésen ukrán, román és magyar egyesületekből összesen 350 induló vett részt.
Szép eredményeket értek el a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola cselgáncs szakosztályának tagjai az Ifjúsági Diákolimpián, Budapesten. Szutor Beáta 63 kilogrammban bronzérmet szerzett, míg Szilágyi Zsanett ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel 70 kilogrammban a hétvégén. Utóbbi egyébként még serdülőkorú, tehát egy korosztállyal fiatalabbként állt helyt szépen a diákolimpián.Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!
Orosz Botond arany-, Pusztai Botond ezüst-, míg Halász Árpád és Nagy Milán bronzérmet szerzett a március 1-jén, Besztercebányán megrendezett cselgáncs Grand Prix-n. Az U-11-es és U13-as korosztályú Debreceni Sportiskolások tehát kiválóan szerepeltek a szlovákiai megmérettetésen.
Érmekkel tértek haza cselgáncsozóink az Ifjúsági Országos Bajnokságról, Siklósról. Görög János 81 kilogrammban második helyezést szerzett. Cservenák Anna 63 kilogrammban, míg szilágyi Zsanett 70 kilogrammban nyert bronzérmet. Utóbbi egyébként fiatalabbként versenyzett ebben a korosztályban.